EMMI Debreceni Javítóintézete

Kedves Látogató! 


Szeretettel köszöntjük az EMMI Debreceni Javítóintézete, valamint a Forrás Lelki Segítők Egyesülete által megvalósított „EFOP 1.8.9-17-2017-00001” azonosító számú „Szertelenül-Szabadon – prevenciós program megvalósítása Hajdú-Bihar megyében „Legyen más a szenvedélyed! 2.” elnevezésű projekt honlapján

Az oldal célja, hogy a javítóintézetekben, más gyermekvédelemben dolgozó, vagy a hasonló célcsoporttal foglalkozó szakemberek megismerhessék a projekt szakmai tartalmát és felépítését. 

A szakemberek számára került kidolgozásra a projekt egyes területeihez kapcsolódó módszertani oktató anyagok. A tevékenység célja, hogy a projekt hosszú távú hatását biztosítsa egy olyan platform létrehozásával, ami elkészítése után hasznos a szakemberek ismeretszerzésében. 

Az oktató anyagokat a könnyebb áttekinthetőség érdekében külön gyűjtöttük a szakemberek, a javítóintézeti ellátottak számára, valamint a szülők számára megvalósított projektelemeket. 

A közzétett anyagok nagyrészt a megvalósító szervezetek által létrehozott szakmai beszámolókon, segédanyagokon alapulnak. Amennyiben az oldal látogatójában felkeltette egy-egy anyag a kíváncsiságát, szeretné alaposabban megismerni azt, kérjük vegye fel a kapcsolatot a javítóintézettel, illetve a megvalósító szervezet szakembereivel.

A tananyagok között megtalálható a projekt átfogó bemutatása mellett többek között a prevenciós, egészségmegőrző, egészségfejlesztő, ismeretátadásra épülő, a lelki egészség megőrzése, lelki-önvédelmi technikák megerősítésének elsajátítása témakörökben megvalósított tevékenységek leírása is.

Az oldalra a projekt zárásáig folyamatosan kerülnek fel új anyagok, így érdemes rendszeresen visszatérni oldalunkra. 

Jó böngészést kívánunk!

Projektbemutató PDF formátumban

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.